Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Újabb jótanácsok

Ne gondolj rosszra, csak magadra.

 

A józanság az álmokban okoz filmszakadást. De utána legalább nem kell magyarázkodni.

 

A legendák arra valók, hogy fenntartsák bennünk  létfontosságú hazugságokat.

 

Ha az ember egyetlen helyről, egyetlen testhelyzetből szemlélhetné a világot, lehet, hogy sokkal

többet tudna meg róla, mintha folyton fel s alá rohangálna.

 

Néha túl sokat beszélnek a gondolatok. Máskor túl sokat gondolkodnak a szavak.

 

Egy jó helyre hullott esőcseppből is lehet harmadik szem.

 

Ha rohansz, elfuthatsz saját jeleid mellett.

 

A zöldágak nem azért nyúlnak be erkélyedre, hogy rájuk vergődj.

 

Akinek naponta változik az elérhetősége, többnyire önmagát sem találja.

 

Aki nem tud mit kezdeni az idősíkokkal, csőlátásúvá válik.

 

Egy hermetikusan szigetelő fejhallgatóval megteremthetjük a magunk zártosztályát, ahová ápolók

nem tehetik be a lábukat.

 

Ki vámpírral kel, hideget lel.

 

Ne köntörfalazzunk azoknak, akik most léptek le köntösben a falvédőről.

 

Csak akkor pótcselekvés a rend, ha a lelke mindennek.

 

Ha egy agy túlnövi saját térfogatát, vagy isteni szikra lesz belőle, vagy tumor.

 

A kerítések nem növelik az emberi összetartozás érzését.

 

A kedély-javító tabletta beszedésének egyetlen előfeltétele, hogy  ne légy szomorú.

 

Egy üres szoba még lakatlan marad attól, hogy ha bebútorozzák.

 

Ha a Falba vágott Kaput lebontjuk, helyén ablak keletkezik. Ha a Falat lebontjuk a Kapu körül, akkor a Kapu válik Fallá.

 

Az igazságot és a hazugságot sokszor csak egy gumibot választja el egymástól.

 

Aki az életet nappalokra és éjszakákra bontja, egy személyben lesz a napegyenlőség, egyenlő távolságra áll a jótól és a rossztól.

 

Amikor a valóság vággyá válik, sok idő kell ahhoz, hogy újra megvalósuljon.

 

A főirány mindig az, amelyről önfejűségedben letérsz.

 

Állítsuk meg a tőkét! Aztán vágjuk zsebre...

 

A többértelműségnél jobb az értetlenség: arra legalább nem mernek rákérdezni.

 

Ha az időt nem tudjuk agyonütni, néhány ember is megteszi - vallják a biztonsági kapuszolgálat emberei.

 

Ha minden nap letörölsz magad körül egy porszemet, megteremtheted az örök rend illúzióját.

 

Az élveboncolás akkor jelent biztos halált, amikor megpróbáljuk magunkat összerakni.

 

Lomtalanításkor vigyázzunk az eldobott életekre!

 

Nem baj, ha több gondolat verekszik a fejünkben. Csak arra vigyázzunk, hogy ki ne üssék egymást.

 

Nem érdemes a tündérálmokból retusálni a lidércnyomásokat: még hasznára válhatnak imázsunknak.

 

Sohase feledjék a tűzön járók, hogy eleven lelkeken taposnak.

dreamy-world-034.jpg

Ne támaszkodj szemétdombnak - nincsen benne tartóoszlop.

 

Feleselj, ne háborogj!

 

Ha néma faliórát veszünk, nem kell tudomást vennünk az idő múlásáról.

Az elmúlás időtálló befektetés.

 

Ébredj győzelemmel! Csak győzd elemmel!

 

Ne lőjj túl a célon. A céltábla mögött is állhat egy ártatlan ember.

 

Dátumváltásnál vegyük figyelembe az idő dackorszakát.

 

Azok is elpattanhatnak, akik egy húron pendülnek.

 

Az öndicséretnél néha többet ér a csönd dícsérete.

 

Lépj kettőt óvatosan hátra, mielőtt észérveid nyomán megtörik a jég.

 

Hasztalan várod, hogy a tudás megszomjazzon Rád.

 

Kerüld a patrónust, aki trónusra vágyik.

 

Ne keverd össze az egynapos józanságot a másnapossággal.

 

Ha az emberi jogok feltétlen híve vagy, próbálj meg fellebbezni a genfi konvencióhoz, amikor megszállt az Ördög.

 

Ha követ dobsz az állóvízbe, vigyázz, nehogy mocsárlázat kapj.

 

Mielőtt végleg ki akarsz szállni mindenből, tedd bizonyossá, hogy maradt még számodra egy talpalatnyi szilárd hely. Ha padlót fogsz, ne kapaszkodj leszakadt pofádba.

 

Megszabadulhatsz a gonosztól, ha leviszed ôt a kis söntésbe.

 

Ha nem találod a bölcsek kövét, lapozd fel önmagad.

 

Minden naptárból válhat leltár, ha nem figyelsz, lomtár is.

 

Ne szegődj tömény ember mellé kísérőnek. De megpróbálhatsz elvegyülni benne.

 

Könnyen Rád kenhetnek minden gyalázatot, ha vaj helyett margarin light-ból van a szíved.

 

Ha érezzük, hogy feszül a húr, álljunk gyorsan a pattanás várható irányának túloldalára.

 

Gyűrűzd meg éveidet. Hátha akkor nem repülnek olyan gyorsan.

 

Ha szembejön a múlt, a frontális ütközést elkerülendő, tedd magad jövőidőbe.

 

Sürgősen köröztesd valódi énedet, amint rájössz, hogy tükörképed hitvány másolat.

 

Ha magad alá kerülsz, vigyázz a lengő teherre!

 

Ha vendégségbe mész önnön házadba, ne szellőztess ki magad után!

Borból lettél, murcivá leszel!

 

Embert ölni nem nehéz. Az azt követő adminisztráció a macerás.

 

Jól kösd fel a gatyád, mielőtt szögre akasztod az életed!

 

Bízzál könyvelődben és vidd el szárazon!

 

Energia-adásvétel esetén vigyázzunk arra, hogy senki ne szívja ki a másikból a felesleges tölteléket.

 

Felejtsük néha rendetlen lelkeknél a megvilágosodás utántöltős öngyújtóját.

 

Ne siess a fűbe harapni! Hagyd, hogy kortyonként öleljen körül!

 

Zárjuk porcelántoronyba lelkünk elefántjait!

 

Akár bűnbe, akár szerelembe, akár kétségbe esel, egyformán vonatkoznak rád a szabadesés törvényei.

 

Mentsük meg a kondér becsületét az éji hodályban, mielőtt elhatalmasodnak rajtunk a felvonási tünetek!

 

Heverjetek, henyéljetek mentolhiganyos rongybabák lábainál!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

www. trenesua130@gmail.com

(Istvan hajas047@gmail.com, 2014.04.08 09:14)

Szerintem jó csak kevés a tartozéka. eleve egy mikrofon meg egy sor dolog kell hozzá.